program


Új szöveg

Új szöveg

Az Élet és Irodalom című folyóirat 1999. novemberében leközöl egy levélváltást Tar Sándor író és Kenedi János történész között. Tar Sándor ebben a nyilvánosságra hozott magánlevelében bevallja, hogy tíz éven át jelentett barátjáról az állambizottság III/III-as ügyosztályának. Leírja, hogy zsarolták, szenvedett, alkoholista lett, nem tudott írni, és nem tud barátja szemébe nézni.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Torsdag, 25. April 2013 19:00

„Egyszerűen beteg lettem ettől az egésztől, erkölcsi kollapszus, a barátnőmmel szakítottam, nehogy őt is, baráti körömben hallgatag, majdhogynem idegen lettem, kihűlt körülöttem a világ. Aztán elkezdtem inni, ami azelőtt nem volt szokásom, és ami sajnos tart ma is. Ennek csúcsa az volt, mikor bevittek a fertőző osztályra. Meg akartam halni, és más módon nem volt bátorságom, gyáva vagyok”. (Tar)
Kenedi János válaszában feltétlen barátságáról biztosítja egykori besúgóját és a pártállamot teszi kizárólagos felelőssé, bűnössé.
„Az áldozat Te vagy, Sanyi, mint bűnös, feladtad magad (egyik) ádozatod előtt. De tévedsz. A bűnös a politikai rendszer volt, amely felmosórongyot csinált egy emberből ‒ Belőled ‒ a tettes pedig az állambizottsági szolgálat. Ha nem is ártatlan, de ember akkor maradhatok ezután, ha kiállok érted, ha biztosítalak együttérzésemről és barátságomról”. (Kenedi)

A levélváltást nagy vita követi az Élet és Irodalom következő számaiban. A magyar irodalmi, publicisztikai, művészeti szféra elismert képviselői szólnak hozzá a levelekhez, ki elmarasztalóan, ki pedig ezzel vitába szállva azt védelmezően. A felolvasó est szövege ezeket a leveleket és az egymással vitázó ,érvelő cikkeket dolgozza fel és ezek által boncolgat olyan emberi kérdéseket mint a bűn és bűnhődés, árulás és megbocsájtás, kirekesztettség és felebaráti szeretet problémája.

Nyerhet-e megbocsájtást a Júdási tett az egyén vagy a társadalom szintjén? Ki döntheti el, hogy ki a bűnös és ki az áldozat? Jogunk van-e ítélkezni mások felett? Hogyan ismerhetjük meg saját történelmünket?

Kiss Csaba felolvasószínháza.

Aktuelt


Manga – Hokuszai – Manga Kortárs japán mangák szemszögéből a Hokuszai Manga 2026. ápr. 24. - 2026. aug. 16 A kiállítás a kortárs japán mangák (képregények) perspektívájából közelít Kacusika Hokuszai (1760–1849) ukijo-e mester Hokuszai Manga című, több ezer rajzból álló, rendkívüli hatású rajzgyűjteményéhez. A tárlat nem azt kívánja igazolni, hogy Hokuszai a mai értelemben vett manga „feltalálója” lett volna, hanem azt vizsgálja, miként alakult és változott a „manga” fogalma, használata és jelentése az elmúlt kétszáz év során.

A VILÁG ELSŐSZÁMÚ UTAZÓ ŰR KIÁLLÍTÁSA ÉRKEZIK AMERIKÁBÓL BUDAPESTRE! ETELE PLAZA – 2026.03.06. FIGYELEM CSAK 3 HÓNAPIG!

~60' tánc 16+ English friendly Triggerek: stroboszkóp, füst, vaksötét, meztelenség, erős hanghatások.

PÅ PLAKATEN


Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott…

rockopera SZÖRÉNYI LEVENTE–BRÓDY JÁNOS - BOLDIZSÁR MIKLÓS: EZREDFORDULÓ CÍMŰ DRÁMÁJA ALAPJÁN

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.