Program


Szalonegyetem III.

Szalonegyetem III.

Szépkorúak a jog útvesztőjében. Hagyatéki és örökösödési ügyek.

Előadó:
Dr. Dobozi Ferenc ügyvéd

Current events



Mi történik az ember jogaival, kötelezettségeivel, különféle jogviszonyaival a halálának bekövetkeztével?

Az általános közfelfogás az öröklést – leegyszerűsítő módon – valamilyen ingó illetőleg ingatlan vagyon megszerzéseként értelmezi, tehát elsősorban vagyoni természetű történésként kezeli.
Ezzel szemben az öröklés alatt alapvetően egy személy halála következtében bekövetkező jogutódlást kell értenünk, amelynek az a rendeltetése, hogy az elhunyt személyt illető jogok gyakorlása, az őt terhelt kötelezettségek teljesítése áttekinthető rendben és zökkenőmentesen folytatódjanak valaki vagy valakik (örökösök) által, mert a tovább élő környezetnek ehhez a rendhez alapvető érdeke fűződik.

Nem véletlen, hogy az öröklési szabályok egyidősek az emberi közösségek kialakulásával, amelyek kezdetben szokások, majd jogias jellegű népszokások, illetve írott jogszabályok, törvények formájában jelentek meg.

Az előadás fő célkitűzése annak elősegítése, hogy ezek a szabályok egy több évtizednyi szakmai tapasztalat tükrében rendszerezetten, közérthető formában jelenjenek meg a jog iránt érdeklődő közönség előtt.

Suggestions


Parkolás a VeszprémFesten (térítés ellenében)

Kicsiknek és lego rajongó felnőtteknek egyaránt remek program a lego kiállítás és játszóház. A kiállításon többszáz m2-en találkozhatsz kedvenc szőperhőseiddel,…

A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.