Program

Paulik László, Börzsönyi Máté és Balog József kamaraestje

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány, Zeneakadémia - Solti Terem
1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

Ludwig van BEETHOVEN (1770–1827):
F-dúr kürt-zongora szonáta, op. 17
c-moll hegedű-zongora szonáta, op. 30 No. 2
—
Johannes BRAHMS (1833–1897):
3 Intermezzo, op. 117
Esz-dúr trió kürtre, hegedűre és zongorára, op. 40

Aktuális előadások

2026. Ápr 12. vasárnap, 19:00

Jegyvásárlás

Leírás
Képek, videók

Paulik László – hegedű
Börzsönyi Máté – kürt
Balog József – fortepiano

A Liszt- és Artisjus-díjas zongoraművész, Balog József nemzedéke egyik legsokoldalúbb tagja, repertoárja Rameau-tól a kortársakig terjed, s kedveli a ritkaságokat, az ínyencségeket. Egyik állandó kamarapartnere a szintén Liszt-díjas Paulik László, a régizene szerelmese és a korhű hegedülés hazai úttörője, az Orfeo Zenekar alapító koncertmestere, valamint Börzsönyi Máté, a Budafoki Dohnányi Zenekar kürtművésze. Műsoruk Beethoven és Brahms kamarazenéjének talán kevésbé ismert rétegeit tárja elénk.

Az akkor még alig ismert Beethoven op. 17-es szonátáját Giovanno Puntónak, a kor ünnepelt virtuóz kürtművészének komponálta 1800-ban. A háromtételes mű a natúrkürt sajátosságaira épít, és már Beethoven korában is gyakran adták elő csellón. Ismertebb Beethoven-mű a hetedik hegedű-zongoraszonáta, az op.30-as sorozat második darabja, mely 1801-2 során keletkezett, 1803. májusi publikálásának dedikáltja I. Sándor cár. A mű már a gyakorlott szonátaírót mutatja, s néhány új vonása is van: pl. nincs ismétlés az első tétel kidolgozásában, a kidolgozásban nem jelenik meg a főtéma. A scherzo az egyik legjátékosabb Beethoven-tétel, hetyke karaktere ellentétben áll a komor zárótétellel, mely azonban szintén mutat táncos vonásokat.

Az idős Brahms talán legszebb, legbensőségesebb zongoraművei az op.116-119. közötti darabok, melyek közül az 1892 nyarán írott op. 117. Három intermezzót maga Brahms is három altatóként jellemezte. A szerző Bad Ischlben tartózkodott, és egy barátjától levélben kért kottapapírt, hogy le tudja jegyezni a műveket, melyek talán csak azért maradtak ránk, mert az idős Clara Schumann tudomást szerzett létezésükről, és elkérte őket a szerzőtől. Brahms Kürttriója egy frissebb, fiatalabb szerzőt mutat. Az 1865-ben keletkezett négytételes mű a korban már szinte elavult natúrkürtöt alkalmazza, sötétebb hangszíne miatt. A másik lehetséges ok – ahogy Ligeti György a saját Kürttriója kapcsán kiemeli – a három hangszer háromféle hangképzése, mely valójában háromféle intonációs skálát használ.