Tytuł


Márványlikőr - Terrió két felvonásban
8

Márványlikőr - Terrió két felvonásban

Szerelem és politika: az élet két fontos mozgatórugója, így a művészet kimeríthetetlen ihletforrása is.
Moravetz Levente íróként szenvedélyesen kutatja a magyar történelem sorsfordulóit és karizmatikus egyéniségeinek életét, akiket kellő tisztelettel emel történelmi színműveinek főszereplőivé, méghozzá hús-vér emberként, szeretettel és sok humorral megjelenítve őket.

Wybierz termin



Hadvezérek: Zrínyi Miklós és Hunyadi János, Rákóczi fejedelem és Nagy Lajos király után, legújabb színpadi alkotását Deák Ferenc alakja köré szőtte, akit már életében a haza bölcseként emlegettek.
A reformkor meghatározó politikusának kulcsszerepe volt az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttében. Moravetz Levente: Márványlikőr című színműve is a kiegyezés idején játszódik, amikor Deáknak a politikai viharok közepette kell helytállnia. Ráadásul a szívében sincs béke. S ennek egyetlen oka van, úgy hívják: Festetics Mária. 28 éves, gyönyörű és művelt grófnő. Akinek vonzereje a 64 esztendős Deák lelkét is megperzseli. A férfiét, aki egész életében a hazáját szolgálta, annak felemelkedésén dolgozott elkötelezetten és fáradhatatlanul.
Vajon maradt-e hely a szívében a szerelemnek? Értelem és érzelem harcában melyik győz? Ezekre a kérdésekre is megkapjuk a választ Moravetz Levente színművéből, s persze az is kiderül, miféle ital a márványlikőr. A helyszín; az „Angol királynő” szálloda, ahol történetünk idején Deák Ferenc, a „haza bölcse” lakik. (A Magyar Nemzet iránta való rajongásának egy csöppnyi bizonyítéka, hogy a szálloda vezetősége engedélyezte számára, hogy egy gyalupadot vitethessen a szalonba, ahol hódolhatott fafaragó kedvtelésének.) Itt játszódik két nap eseménye. Az író rafináltan bánik az érzelmeinkkel, mert miközben sorjáznak a poénok, s a komikus helyzetek, aközben korabeli beszédek és újságcikkek mondatai nyomán átérezhetjük a kiegyezés korának politikai közhangulatát is. Garantált tehát a tartalmas szórakozás! Deák Ferencet a Jászai-díjas Besenczi Árpád formálja meg, Festetics Máriát Kováts Dóra kelti életre, a
komornyik mindig hálás szerepében Bardóczy Attila számára jelent igazi jutalomjátékot ez az előadás. Majd meglátják!

ALKOTÓK

Deák Ferenc – Besenczi Árpád Jászai díjas
Festetics Mária – Kováts Dóra
Miklós – Bardóczy Attila

Asszisztens
Moravetz Kíra

Díszlet-Jelmeztervező
Húros Annamária

Írta és rendezte
Moravetz Levente

Producer
Moravetz-Somogyvári Andrea
Surányi Tamás

Proponujemy również


Az előadás egy generációs keresztmetszet sodródásról, identitás és boldogság keresésről, életkezdési válságról, kapunyitási pánikról.

Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen…

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.