
Liszt: Christus - oratórium
Jubileumi oratóriumbérlet 4. hangverseny
Jubileumi oratóriumbérlet 4. hangverseny
VIHAROS. FÉKTELEN. GYÖNGÉD.
A fiatal Liszt már 1834-ben határozott véleményt fogalmazott meg a jövő egyházzenéjével kapcsolatban. „Mint egykor, sőt, még inkább, a zenének egyre erőteljesebben a Nép és az Isten felé kell fordulnia, az egyiket a másik felé kell közvetítenie. Tegye jobbá, nemesebbé, vigasztalja meg az embereket, áldja és dicsőítse az Istent. Ahhoz, hogy ezt elérjük, új zenét kell alkotnunk. Legyen ez a zene lényegét tekintve vallásos, erőteljes és hatásos, e zene, amelyet jobb kifejezés híján ’humanitáriusnak’ nevezhetünk el, kolosszális arányokban egyesíti majd a Színházat és a Templomot. Egyszerre lesz drámai és áhítatos, pompás és egyszerű, patetikus és ünnepélyes, tüzes és féktelen, viharos és nyugodt, derűs és gyöngéd.” A három évtizeddel később befejezett Krisztus oratóriumban Liszt e régi törekvését megalkuvások nélkül tudta megvalósítani.
Vezényel: Riccardo Frizza
Közreműködik: Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara
Fotó: Riccardo Frizza ©Simone Falcetta
Jól ismert filmzenék, színes hangulatfények, csodálatos orgonahangzás - páratlan koncertélmény a Debreceni Református Nagytemplomban.
Eros Ramazzotti újra Budapesten! Az olasz popzene világsztárja 2026. április 19-én az MVM Dome színpadán ad felejthetetlen koncertet. A Cose…
LISZT / DOHNÁNYI / BEETHOVEN // Várjon / Keller Ünnepi hangverseny az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére LISZT: Hungaria szimfonikus…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!