Program


Kulisszák mögött.
2

Kulisszák mögött.

Galambos Erzsi
Előadó:Szebényi Ágnes – múzeumpedagógus, színháztörténész.

Current events



Színháztörténeti előadás

A magyar művészvilág egyik nagyasszonya, operettszínpadon az örök szubrett, akiből végül primadonna, azaz príma donna vált. Tehetsége, karizmája révén nem csak a zenés műfajban emelkedett az élvonalba, de prózai szerepekben is számtalanszor bizonyított. A klasszikus musical műfajának legfontosabb hazai képviselője volt.

„Óriási ajándék az élettől, hogy azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. Ez a pálya, amit magam mögött tudok, annyi örömet és boldog pillanatot szerzett, hogy mindig volt okom a jókedvre” -vallotta.

Életútja mögött fölsejlik az elmúlt fél évszad megannyi színházi történése. Alakját megidézve egyúttal a XX. századi zenés színház emlékének is adózunk.

 

 

Suggestions


Bombera Krisztina újságíró, televíziós műsorvezető beszélget Dr. Preisz Éva Eszter pszichiáterrel és Lengyelfi Edit családfakutatóval, a Sorsminták című sikerkönyv szerzőivel;…

Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán a szövegkönyvet írta és rendezte: Vecsei H. Miklós

A POKET már nyolcadik éve építi egymásra figyelő közösségét, és terjeszi az irodalmat könnyen forgatható formában. A POKET kedvelői hisznek…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.