Álmos legendája
Álmos legendája
táncmű
A Soproni Petőfi Színház előadása.
Álmos legendája
táncmű
A Soproni Petőfi Színház előadása.
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Søndag, 21. August 2016 20:30
Mi késztet egy koreográfust arra, hogy őstörténeti tárgyú táncművet hozzon létre egy fiatal együttessel? Talán az, hogy az alkotó ember az egyedi megfogalmazást, az emberi történetek és sorsfonatok tanulságait keresi a múltban és a jelenben egyaránt. A múlt ködéből kiemel most egy emberi léptékkel is felfogható hőst, akin keresztül a nagyobb közösséghez tartozásunk is átélhető.
A történet lineáris cselekményvezetéssel Emese álmától Álmos életének bemutatásán át Árpád és a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig tart, s persze áthallásos a mai néző számára is, hiszen születésével minden nemzedék új honfoglaló.
Az alkotás zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas vezetője komponálta, dalszövegeit pedig Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta. A táncműben a Sopron Balett Harangozó-díjas vezetője, Demcsák Ottó nem egy színes magyar őstörténeti tablót akar színpadra állítani, hanem a szakrális világ bevonásán keresztül a magyar néplélek ősi rendüléseit kívánja megmutatni a táncművészet eszközeivel.
További szereplők: a Soproni Táncegyüttes tagjai
Egy zord, viharos napon egy árva kislány téved Andersen szegényes pincelakásába. A kis Gerdát elbűvöli a bábszínház, amelyben négy bábu árválkodik. A megelevenedett bábfigurák - az Ólomkatona, a Táncosnő, Zsófi rongybaba, és Ole manó - egy különleges küldetés teljesítésére kérik fel a kislányt: ölelje meg a Hókirálynőt, hogy feloldódhasson a jég az emberek szívéről, és egy boldogabb szeretetteljes világ köszönthessen ránk.
A Hangjegy Színház előadása. vígjáték
Falusi Mariann énekesnő ezúttal két különleges zenei világ, a country és a klezmer találkozására hívja a közönséget.
Három fivér házavatót tart. Mindhárom asszony jelen van, ki-ki vérmérséklete szerint értékel. Ám az egyik feleség meghívja a férje titkárnőjét…
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.