Teater

1151 Programmer


Vár a Kölyöksziget! Køb Billetter
13 Event

Egy varázslatos kaland vár rád a Kölyökszigeten!

Magyar rapszódia • Magyar Állami Népi Együttes - Hagyományok Háza Køb Billetter
13 Event

A rapszódia jellemzője a zaklatottság, az érzelmek, a gondolatok szenvedélyes hullámzása, olyan akár a végtelen élet. Talán ez a műfaj a leginkább alkalmas arra, hogy megjelenítsük általa egy férfi és egy nő szerelmét, mely ugyanúgy lehet boldog, ahogyan boldogtalan is, de mindenképpen nyugtalan és feszült. A műsor a boldog szerelmet és az egymásra találást hivatott bemutatni, az ifjú pár végül összeköti életét, és boldogan élnek míg meg nem halnak, ahogy a népmesék is végződnek.

A.R. Gurney: Love Letters Køb Billetter
13 Event

A.R. Gurney: Love Letters

Gyulai Várszínház

A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.

Bogyó és Babóca - Utazás álomországba Køb Billetter
13 Event

Bogyó és Babóca - Utazás álomországba

KULTKIKÖTŐ - Balatonboglár

Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.

A dzsungel könyve Køb Billetter
13 Event

A dzsungel könyve

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

Kortárs Körkép •  Gangaray Dance Company - VASAS MŰVEK -TranzDanz Køb Billetter
13 Event

VASAS MŰVEK: Zárt ajtók
Hogyan lehet hűnek maradni érzékeinkhez, amikor társas kapcsolataink szokásjogok, formarendszerek közé szorul, amikor a kommunikáció nem a kapcsolódásról szól, hanem társadalmi önkifejezésről, önmegfogalmazásról, melyben minden kapcsolat kellékké, az öndefiníciós szótárban egy szócikké válik.

Sissi, a magyar királyné Køb Billetter
13 Event

Sissi, a magyar királyné

Szigliget Várudvar

Operett két részben

Ahol a történelem találkozik a szívvel – humorral, szenvedéllyel és felejthetetlen dallamokkal!

Bogyó és Babóca - Utazás Álomországba Køb Billetter
13 Event

Bogyó és Babóca - Utazás Álomországba

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.

ZENÉS VERSIMPRO - SZABÓ T. ANNÁVAL ÉS LACKFI JÁNOSSAL Køb Billetter
13 Event

Fontos-e, mit gondol a költő? Vagy fontosabb, hogy mit játszik? Ez a két alkotó szeret belefeledkezni a szavak zenéjébe, örvénylésébe, szédítő áradatába! Most a közönségnek is alkalma lesz szabadon szörfölni a lírai szövegek hullámain!

Bősze Ádám: Tündértánc Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám: Tündértánc

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Bősze Ádám zenetörténész előadása.

Színház a csillagok alatt - Én és a kisöcsém Køb Billetter
13 Event

Fedezze fel Magyarország első, valóban különleges piknik színházát, ahol a természet és a kultúra találkozik! Nálunk nincs hagyományos nézőtér – előadásainkat a szabad ég alatt, zöld környezetben élvezheti, akár egy pokrócról, kényelmesen elhelyezkedve.
Legyen szó romantikus estéről kettesben, családi programról vagy baráti kikapcsolódásról, a piknik színház egy olyan élményt nyújt, amit garantáltan nem felejt el.

Bemutató - Party Time • PR–Evolution Dance Company Køb Billetter
13 Event

Két megtévesztően hasonlatos bőrönd nem a megfelelő kezekbe kerül. Ezzel egy bonyodalmakkal teli kalandos utazásra indulnak szereplőink, ahol nem kerüli el őket a sok félreértés és komikus helyzet, hiszen mindenki másnak hiszi a másikat, mint aki az valójában. A kavarodásban a szálak végzetesen összekuszálódnak. Az utazás összezárja a szereplőket egy térbe, ami a kapcsolatok tovább bonyolódását fokozza. A lányok összebarátkoznak, a fiúk pedig a maguk sajátos, egyéni módján keresik a lányok, és egymás társaságát.

Féval - Másik - Vizeli: A púpos Køb Billetter
13 Event

Féval-Másik-Vizeli: A púpos
történelmi musical
A Magyarock Dalszínház előadása



Mézesvölgyi Nyár 2025 - A padlás Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2025 - A padlás

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Bogyó és Babóca - Utazás álomországba Køb Billetter
13 Event

Bogyó és Babóca - Utazás álomországba

KULTKIKÖTŐ - Balatonföldvár

Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.

Templomséták a Balaton körül - Alsóörs Køb Billetter
13 Event

Szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadás-sorozattal várja a Kultkikötő a látogatókat.

Mézesvölgyi Nyár 2025 - A meseautó Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2025 - A meseautó

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Holdvilágos éjszakán Køb Billetter
13 Event

Egy este a klasszikus magyar kabaré szerelmeseinek a Cervinus Teátrum művészeinek előadásában.

Test-Lélek-Tangó • Argentin Tangó Táncszínház - Budai László és vendégei Køb Billetter
13 Event

Test-Lélek-Tangó
Sokfélék és sokszínűek vagyunk. Testileg és Lelkileg egyaránt.
Mennyire tudod felismerni és elfogadni a benned lévő sokszínűséget?
Ezen az estén ezeket a kérdéseket boncolgatjuk a tangó lépésein keresztül.

Sophocles: Antigone Køb Billetter
13 Event

Sophocles: Antigone

KULTKIKÖTŐ - Alsóörs

Az Amfitheatro Színház előadása.

2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Legendák - stand up - Bujtor Balázs, vendég: Frenreisz Károly Køb Billetter
13 Event

Balázs édesapja Bujtor István, nagybátjai a színészlegenda Latinovits Zoltán és a rocklegenda Frenreisz Károly. Öt Kossuth-díjas van a közvetlen családjában. Legendák között nőtt fel és él a mai napig.
Olyan humora és tehetsége van a sztorizáshoz, ami párját ritkítja.

Fehér babák - színházi est Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival Køb Billetter
13 Event

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

Jókai - Másik - Medveczky - Vizeli: A kőszívű ember fiai Køb Billetter
13 Event

Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli: A kőszívű ember fiai
történelmi musical
A Monostori Erőd és a Magyarock Dalszínház közös bemutatója



Csak egy kis terápia Køb Billetter
13 Event

Csak egy kis terápia

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Art Színtér előadása.

Egy csók és más semmi Køb Billetter
13 Event

Egy csók és más semmi

Igali Gyógyfürdő - Szabadtéri Színpad

EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
zenés vígjáték két részben

A dzsungel könyve Udsolgt
13 Event

A dzsungel könyve

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

musical, Pannon Várszínház
Az eredeti színpadi változat kialakításában közreműködött Hegedűs D. Géza és Radnóti Zsuzsa.

Mesék a nap alatt - Lúdas Matyi Køb Billetter
13 Event

Mese a gonosz Uraságról, és a furfangos libapásztorról. Ha az Uraság ver: „Róvja fel a' kapu fél fájára, hogy el ne felejtse: Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”
A Mesekocsi Színház előadás.

Titokzatos Balaton Køb Billetter
13 Event

Titokzatos Balaton

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A BaHorKa Társulat előadása.

Kisvakond a turista-gyerekprogram Køb Billetter
13 Event

Kisvakond a turista-gyerekprogram

Dörmögő Dömötör Színház

Kedvenc hősünk unatkozik. Éghajlat változásra van szüksége. Unja a prágai tavaszt, a
nyarat, nem lelkesítik a barátai, mígnem döntés születik. Irány a földgömb. Azaz a föld más éghajlatú tájai. Az
utazásból sem csinál gondot, túr-fúr, mígnem kilyukad számtalan új helyszínen. Az ausztrál kontinensen
megismeri a tüskés egeret, Amerikában, Ázsiában, de még Grönlandon is találkozik furábbnál furább
élőlényekkel, mire ráeszmél, hogy a hazai barátai az igaziak és tulajdonképpen nincs is semmi probléma a tarka
cseh legelőkkel, a bohém tavaszi szellővel, így hát marad ő európai vakond.

HÁY JÁNOS: PASSIÓ Køb Billetter
13 Event

HÁY JÁNOS: PASSIÓ

Zsámbéki Nyári Színház

Háy János saját, rendhagyó írói világába helyezte Jézus történetét, amelyet a Színház-, és Filmművészeti egyetem ötödéves hallgatói vittek színpadra bábok, valamint zenészkollégáik közreműködésével.

Olej Tamás három lánya - Tót atyafiak Køb Billetter
13 Event

Három nővér. Három sors. Három megválaszolatlan kérdés.

Élő Táncarchívum – Viharsarok • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Køb Billetter
13 Event

A Zsuráfszky Zoltán nevével fémjelzett Élő Táncarchívum sorozatunk következő állomása Viharsarok címmel, ezúttal Sánta Gergő, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője rendezésében kerül bemutatásra.

Mézesvölgyi Nyár 2025 - Oz, a csodák csodája Køb Billetter
13 Event

Mézesvölgyi Nyár 2025 - Oz, a csodák csodája

Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.