Teater

Flere events


József Attila műveit úgy olvasom, mint a szent könyveket, és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva. Az előadással az volt a célom, hogy bevonjam és továbbgondolkodásra késztessem a nézőt – mondja Hobo, aki a bemutató óta bejárta az egész országot és a határon túli magyarlakta vidékeket is, és több, mint négyszázötven alkalommal tolmácsolta a költő gondolatait.

Csehov nem volt még harmincéves, amikor megírta az Erdőszellem című színdarabját. (Magyarországon A manó címen játszották korábban.)

bulvár burleszk 2 részben Főbb szerepekben: Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee, Kondákor Zsófia, Gombás Ádám, Bugár Anna

Pöttyös Panni alig várja, hogy iskolás legyen. Elviselhetetlen számára a várakozás. Mennyit kell még aludnia addig és hogyan fogja ő ezt az egy hetet kibírni?

A Szegedi Gyermekszínház növendékei szeretettel várnak minden 6-14 éves gyermeket és persze szüleiket is. Kiváló családi program. A célja az előadásnak az, hogy a szegedi gyerekek tudjanak arról, hogy itt a városban működik egy csapat ahol színházi előadás nemcsak egy mesés kaland, hanem élő bizonyítéka annak milyen csodákra képesek a gyerekek, ha teret kapnak kibontakozni. A Szegedi Gyermekszínházban fejlődik a szép magyar beszéd, az önbizalom, a szövegértés és a viselkedés kultúra. És közben egy közösség születik ahol MINDENKI fontos!

tragikomédia Bemutató: 2026.04.24.

Wolfgang Amadeus Mozart A VARÁZSFUVOLA Daljáték magyar és német nyelven, magyar, angol, német felirattal

Megalkuvást nem ismerő, őrülten mulatságos betekintés a színház mélyére, ahol a siker és a túlélésért folytatott küzdelem kéz a kézben járnak.

A Kölcsönlakás egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel.

Ez az előadás a szembenézésről szól – és arról a furcsa humorral átitatott fájdalomról, amit úgy hívunk: Élet. Írta: Háy János UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK keserű komédia 105 perc, szünet nélkül

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.