Køb Billetter
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett a magyar táncéletben. Generációk sora élvezte 1968 óta a történelmi témájú koreográfiát, amely az ókori rabszolgalázadás történetét dolgozza fel úgy, hogy közben igazi mondanivalója nem a forradalom, hanem az emberi érzelmek, döntések az elnyomás ideje alatt.
A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.
Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz, hiszen a jellemek és az általuk teremtett helyzetek örök érvényűek. Az egyén és az általa teremtett társadalom működési mechanizmusai szinte változatlanok, mióta világ a világ.
Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra szomjas Sír Kán története?
Három fivér házavatót tart. Mindhárom asszony jelen van, ki-ki vérmérséklete szerint értékel. Ám az egyik feleség meghívja a férje titkárnőjét is, aki igen csinos nő. Az urak közt pánik tör ki, mert mindhárman ismerik a hölgyet, bár ezt az asszonyok még csak nem is sejtik. A hölgy meg is érkezik, és töredelmesen elmeséli, hogy... De mindez derüljön ki az előadásból. Nézzék meg ezt a pikáns, francia vígjátékot!
bábos, élő zenés, interaktív előadás gyerekeknek
Egy különleges, személyes történetekkel átszőtt monodráma a 26/27 GÁRDONYI // NYITOTT_TÉR FESZTIVÁL programján, amely Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész életrajzi könyve nyomán született, Bérczes László társszerzőségével.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.