
Beszélgetés az élet JÓ és kevésbé JÓ dolgairól. Új sorozatunkban Fiala Borcsa beszélgetőpartnere szeptemberben: Mácsai Pál, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Száraz Eszter szerkesztő-rendező munkája miatt mindig mások életével foglalkozott. Most is ezt teszi majd az ISON-ban, ahol kéthavonta beszélget a nagyközönség számára nem ismert, h é t k ö z n a p i emberekkel.
A Kristály Színtér ezért hívta életre a Fényhozók című előadássorozatot, hogy a közönség erőt és inspirációt kaphasson ebben a sűrű, gyakran kimerítő időszakban. Olyan esték ezek, ahol különleges gondolatok, tanítások és emberi történetek adnak kapaszkodót a testi–lelki–szellemi jóllétünk megőrzéséhez.
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból színmű Játékmester: Fándly Csaba Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!
Pál Feri atya előadása Lajosmizsén: "Ezt kerestem!" - Hogyan élhetnék úgy, ahogyan érdemes?
Közreműködik: MÁTYUS MELINDA író, református lelkész, az Inkább az enyém című novelláskötet szerzője VISKY ANDRÁS Kossuth-díjas író, A test történetei című drámakötet szerzője KOKAS KATALIN Liszt Ferenc-díjas hegedűművész
A 2025-ös évben több 200. évfordulót is ünnepelhetünk, mint Jókai születésnapját, a reformkort vagy az első Anna bált. Ezek és még sok más színes téma lesz hallható Katona Csaba előadásain.
Értsük meg, hogy ne gyengítsen
a Kámfor Bábszínház interaktív családi mesejátéka Szeretettel hívunk mindenkit egy varázslatos utazásra a mesék tengerén Kacor Királlyal és egy rettenthetetlen Kalóz kapitánnyal!
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.