Teater, Moderne

125 Programmer


SZÜLŐI ÉRTEKEZLET Køb Billetter
13 Event

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

Részegek Udsolgt
13 Event

Részegek

Vörösmarty Színház

dráma

Szerző: Ivan Viripajev

Dániel András: Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém Køb Billetter
13 Event

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes
kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

Prudencia Hart különös kivetkezése Udsolgt
13 Event

DAVID GREIG:: PRUDENCIA HART KÜLÖNÖS KIVETKEZÉSE
FORDÍTOTTA: ZÁVADA PÉTER

A két pápa - Lukács Sándor, Jordán Tamás, Molnár Piroska, Trokán Anna Køb Billetter
13 Event

A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivéve, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet. Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva az argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. A Ferenc nevet vette fel.

SZÍNÉSZ, SZEGÉNY Køb Billetter
13 Event

SZÍNÉSZ, SZEGÉNY

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves prózai színművész osztálya bemutatja Vilmányi Benett Színész, szegény című darabját.

Írta és rendezte: Vilmányi Benett
Osztályvezető tanár: Zsótér Sándor

Dühöngő ifjúság Køb Billetter
13 Event

Dühöngő ifjúság

Nemzeti Színház

Három fiatal, látszólag ereje teljében lévő ember, akik előtt még ott áll az egész élet, mégis a reményteli jövő képe helyett a pokoli jelen mutatkozik meg John Osborne drámájában.

Marius von Mayenburg: Perplex - Szkéné/Exit Generáció Køb Billetter
13 Event

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

A nap szépe Udsolgt
13 Event

A nap szépe

Örkény István Színház

Dollár Papa Gyermekei - Ördög Tamás: Lady Chatterley szeretője Udsolgt
13 Event

„Felzokogott lélekben, mikor megérezte, hogy a férfi zsugorodik, húzódik vissza; várta az iszonyú pillanatot, mikor végképp kicsúszik belőle, s magára marad. Megnyílt a méhe, lágy volt, lágyan esdeklő, akár az árban hullámzó tengeri rózsa; némán esdekelve várta, hogy újrakezdődjék, s kiteljesedhessen.“ (Falvay Mihály fordítása)

MITEM 2025 - JANOVICS - a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása Udsolgt
13 Event

Egy kísérletnek gondolom a Janovics-előadást, mivel ott kezdődik majd, ahol a Barbárok befejeződött. Akár egy sorozat második része, egy láncszem vagy inkább egy kereszteződés. Ahogy a Barbárok, úgy a Janovics sem életrajzi előadás, igyekszik minél távolabb kerülni a színház kereteitől, de a Barbároktól eltérően most az volt a célunk, hogy a főszereplő életének legjelentősebb időszakát meséljük el, Janovics féle „új formában".

Ifj. Vidnyánszky Attila – az előadás rendezője

Hagyaték - előadás M. Miller és Alice Miller írásai alapján Køb Billetter
13 Event

Az előadást Martin Miller 2013-ban íródott és 2019 áprilisában magyarul is kiadott könyve: A tehetséges gyermek igazi drámája - Alice Miller tragédiája ihlette, valamint Alice Miller írásai.

K - MINT KONTROLL Køb Billetter
13 Event

K - MINT KONTROLL

Stúdió K Színház

Láthatáron Csoport - Almodóvar asszonyai: Tiszazugi méregkeverők Køb Billetter
13 Event

Szcenírozott felolvasószínházi bemutató Korda Bonifác Tiszazug című drámája és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesülethez befutó segélyhívó beszélgetések szövegeinek felhasználásával.

Lölöland (utolsó előadások) Køb Billetter
13 Event

Egy kortárs vígjáték az aggódó szülőkről, akik mindent elrontanak.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Komámasszony, hol a stukker? Køb Billetter
13 Event

Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr, egy intellektuel, egy befolyásolható kispolgár és egy álnépi figura – egymást fenyegeti egy, mindig a másik kezébe kerülő stukkerrel, egy ablak nélküli, zárt szobában?”

Mika Myllyaho: Pánik Køb Billetter
13 Event

Mika Myllyaho: Pánik

B32 Galéria és Kultúrtér

A finn színházi élet egyik legfontosabb alkotójának darabja érzékeny és szórakoztató helyzetekben mutatja meg, miként próbál alámerülni három igaz barát a férfilélek különös mocsarába.

Grecsó Krisztián: VERA Køb Billetter
13 Event

A Kőszegi Várszínház előadása
Grecsó Krisztián: VERA

Háy János: Házasságon innen, házasságon túl Køb Billetter
13 Event

Háy János Házasságon innen, házasságon túl cí­mű darabja megkapó őszinteséggel, helyenként ellenállhatatlan iróniával tart tükröt elénk. És ha a kép kicsit torz, nem biztos, hogy a tükröt kell okolnunk...

MITEM 2025 - HANDZSO - a Centro Teatro Attivo (Olaszország) előadása Udsolgt
13 Event

A sokoldalú művész és a Toga SCOT Suzuki Company társigazgatója, Mattia Sebastian Giorgetti vizionárius rendezése innováció és hagyomány határán gondolja újra a Hanjot. Giorgetti, aki hírnevét annak köszönheti, hogy képes klasszikus elemeket kortárs érzékenységgel elegyíteni, egy fiatal művész gyötrelmes várakozását viszi színre, megrendítő kifinomultsággal tárva elénk szerelem, identitás és őrület örök témáit.

Kövek a zsebben Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter előadásában Udsolgt
13 Event

Marie Jones 1996-ban íródott díjnyertes sikerdarabja, egy hollywoodi filmforgatás kulisszái mögé kalauzol minket egy írországi kisvárosba, Kerrybe.

Martin McDonagh: Leenane szépe Køb Billetter
13 Event

Martin McDonagh: Leenane szépe

B32 Galéria és Kultúrtér

A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács Lehel rendezése Mucsi Zoltánnal a főszerepben!

Káosz Køb Billetter
13 Event

Káosz

Stúdió K Színház

Száll a kakukk fészkére Udsolgt
13 Event

Száll a kakukk fészkére

Csiky Gergely Színház

dráma

A Dohány utcai seriff Køb Billetter
13 Event

A Dohány utcai seriff

Örkény István Színház

AZ ELŐADÁS SZÖVEGE A VÉSZKORSZAK ALATT ELHURCOLTAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBŐL ÁLL ÖSSZE, ÉS TELJES SÖTÉTBEN JÁTSSZÁK.

Diplomácia - Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Bárdi Gergő, Sütő András, Varga Ádám Køb Billetter
13 Event

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?

Székely Csaba: Bányavíz - Szkéné Színház Køb Billetter
13 Event

A Bányavidék trilógia 3. része.

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém Køb Billetter
13 Event

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém

B32 Galéria és Kultúrtér

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

Egy százalék indián Køb Billetter
13 Event

Egy százalék indián

B32 Galéria és Kultúrtér

Az Egy százalék indián az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.

Királyi vadászat Køb Billetter
13 Event

Királyi vadászat

Új Színház

Köztudott, hogy minden híres embernek van dublőre arra az esetre, ha veszélyben vagy akadályoztatva volna, esetleg meghal. Mi történik akkor, ha a dublőrök nem úgy viselkednek, ahogyan azt nekik betanították?

Végszó - Gálvölgyi J., Györgyi A., Csiby G., Bajor L., Kovács M. Køb Billetter
13 Event

„A színház épp olyan, mint az élet, csak jobbak a fények!” – mondja az elgondolkodtató vígjátékban Edward DuPre, a hetvenes színházi legenda, s pontosan erről szól a Végszó, amelyben nem a színház tart tükröt az életnek, hanem az élet a színháznak.

Irina - a RÉV színház előadása Køb Billetter
13 Event

Irina - a RÉV színház előadása

Győri Nemzeti Színház

Csehov novellák állnak össze egy csokorrá Kiss Csaba De mi lett a nővel című férfimeséjében, ami a RÉV Színház előadásában gyűrűzik tovább.

Az előadás három férfiról szól, akik egy csehovi-godot-i világban próbálják felfejteni, hogy mi lett “A NŐ”-vel. Mindegyiküknek mást jelent A NŐ, a képzeletben megjelenő, elérhetetlen, megtarthatatlan típus. Apró történetszilánkokon keresztül mesélik el a reménytelen szerelem és csalódás stációit. Rövid etűdökben kapunk pontos képet férfi típusokról, drámai helyzetek megéléséről. A jelenetek egyes rétegei magukban hordozzák a tragédiát és vele párhuzamosan a bohózatot is.
A történetek közti átkötésekben a három férfi viszonya rajzolódik ki. Barátságuk a kezdetektől egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen.

Három férfi, húsz szerep, nyolc történet és egy nő.

AZ ÖRÖKSÉG Køb Billetter
13 Event

AZ ÖRÖKSÉG

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Magyarországon orvoshiány van.
Magyarországon gyerekhiány van.
Egy fiatal gyerekorvos anyja halála miatt Németországból visszatér Borsodba. Ő örököli anyja után a gyerekorvosi praxist, de nem akarja megtartani az örökséget.

Dollár Papa Gyermekei - Ördög Tamás: Kék lagúna Køb Billetter
13 Event

Hová sodorja a szeszélyes tengerár a kis csónakot hajótörött utasaival, az angyali szépségű nyolcéves leánykával és az értelmes, talpraesett kilencéves kisfiúval? Henry De Vere Stacpoole 1908-ban megjelent regényében egy lakatlan, ám egzotikus szigetre a Dél Keresztje alatt.

Tigris Køb Billetter
13 Event

Tigris

Stúdió K Színház

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.