Program


Pöttyös Panni és Kockás Peti - A varázsházikó
2

Pöttyös Panni és Kockás Peti - A varázsházikó

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány előadása.

Aktuális előadások




Pöttyös Panni alig várja, hogy iskolás legyen. Elviselhetetlen számára a várakozás. Mennyit kell még aludnia addig és hogyan fogja ő ezt az egy hetet kibírni? Szerencsére Mimi, a nagymamája tudja a megoldást. Nem kell hozzá más, mint egy varázsházikó, aminek annyi becsukott ablaka van, ahány napot aludnia kell még az iskoláig. Addig is Panni Kockás Petivel karöltve ellátogat még a Balatonra, ahol a bolondos fészer, az esti sütögetés tűzmanói, a barackszüret rakoncátlan gyümölcsei és egy paplan alól végigrettegett nyári vihar is a kalandjuk része lesz. Mindezt szüleiknek levélben lerajzolva mesélik el, hiszen írni még nem tudnak – de talán most utoljára ebben a formában, mert a nyár végén Pannit és Petit is várja már az iskolapad.

A Kultkikötő és az Összpróba produkciója Szepes Mária örökérvényű mesesorozatából válogatva viszi színpadra Panni történeteit, amik évtizedek óta kapaszkodót nyújtanak a vele egyidős gyerekeknek a hétköznapok gyakran korántsem magától értetődő és olykor igencsak bonyolult világához.

Szereplők:

Pöttyös Panni - Sóvári-Fehér AnnaKockás Peti - Jámbor Nándor

Írta: Szepes Mária művei alapján: Jeli ViktóriaJelmez, látvány: Cselényi NóraDíszlet: Szalai JózsefA rendező munkatársa: Eisenhauer Réka

Rendező: Göttinger Pál

Az előadás a Szepes Mária Alapítvány és a Móra Kiadó engedélyével jött létre.

--
Ajánlott: 3 éves kortól.
Az előadás hossza: kb. 55 perc.
Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

Ajánló


Az angol trónörökös jelleme és tehetsége révén kiváló király lehetne. Gyerekkori súlyos beszédhibája azonban kezdetben ellehetetleníti őt alattvalói előtt. Felesége…

A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!