Tytuł


Philip Glass: 5. szimfónia

Wybierz termin



Az egyik legnépszerűbb kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass „Requiem, Bardo, Nirmanakaya” alcímet viselő 5. szimfóniája a Salzburgi Fesztivál megrendelésére készült. A mű Budapesti bemutatójára nem sokkal a zeneszerző 90. születésnapja után kerül sor. A kompozíciót 1999-ben a közelgő ezredforduló inspirálta, Glass eredeti terve az volt, hogy a szimfóniában a világ nagy bölcseleti hagyományainak széles skáláját vonultatja fel. A teológus és vallástörténész bevonásával összeállított szövegkönyv „a világ teremtése előtt kezdődik, átvezet a földi életen és az édenkerten, majd egy jövőnek szóló dedikációval zárul. A millenniumra olyan pillanatként tekintettünk, mely hidat alkothat a múlt (ezt a szimfónia Requiem-szakaszai, az első kilenc tétel képviseli), a jelen (Bardo, azaz valamiféle köztes létezés) és a jövő (Nirmanakaya), a megvilágosodásban való újjászületés között. A kiválasztott szövegek (például görög, héber, szanszkrit, arab, kínai, japán) végül nem eredeti nyelven, hanem egy közös nyelven, angolul szólalnak meg, hogy megmutassuk az összes hagyományban fellelhető közös vonásokat.

Philip Glass: 5. szimfónia 

Vezényel: Vajda Gergely

 

 

Közreműködik:
Horti Lilla szoprán
Molnár Anna mezzoszoprán
Fekete Attila tenor
Szemerédy Károly bariton
Kovács István basszus
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté
Magyar Rádió Gyermekkórusa vezető karnagy Dinyés Soma

Proponujemy również


Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein…

Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM…

A Szent István Király Zeneiskola Ütőzenekara

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.