Program


Krasznahorkai László: Sátántangó

Krasznahorkai László: Sátántangó

Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz.  több

Aktuális előadások



Krasznahorkai László: Sátántangó
táncszínházi előadás
A Gyulai Várszínház és a Kulcsár Noémi Tellabor közös bemutatója

Előadók: a Kulcsár Noémi Tellabor táncművészei

Dramaturg: Cseh Dávid
Koreográfus: Kulcsár Noémi

Kulcsár Noémivel és társulatával lassan tíz éve tart az együttműködésünk, és két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy közösen létrehozzuk a Sátántangó táncszínházi változatát a gyulai Várszínpadon. Az 1985-ös Sátántangó táncművészeti adaptációja egyszerre magától értetődő és hatalmas kihívás, hiszen a mozgás, a test kifejezőerejének felhasználásával úgy kell feldolgozni egy ikonikus irodalmi szöveget, hogy a létrejött előadás méltó legyen az Irodalmi Nobel-díjas alapanyaghoz. Ezúttal is azzal kísérletezik majd a Harangozó-díjas Kulcsár Noémi, hogy a színpad és a tánc szabályainak megfelelően miként lehet térbeli alakzatokra, ritmusra lefordítani az alapmű sajátos világát, különös lüktetését. Mindemellett a mondatok mögé és közé rejtett cselekmény motívumai, a magyar környezet és szimbolika újragondolása is cél lesz, hogy a Sátántangóban megfogalmazott metaforikus tánc valóságos tánccá válhasson: az örökkévalóság és földhöz ragadottság egyszerre lírai és groteszk táncos játékává. A helyszín pedig különösen jelentéses, hiszen a szerző szülővárosában a gyulai Várszínpad ad otthont 2026 egyik igen fontosnak ígérkező magyar színházi bemutatójának!

Ajánló


Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a…

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical. A történet ismert: nyüzsgő kikötő, a tenger hullámzása, régi-új szerelmek,…

3+ 90 perc, 1 szünettel Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!