ELSŐ KÉTSZÁZ ÉVEM
Az előadás a DEKK projekt része.
DEKK Színház - Füge Produkció
Az előadás a DEKK projekt része.
DEKK Színház - Füge Produkció
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2018. december 3. hétfő, 19:00
Az előadás a DEKK projekt része
„Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, mindenre képes.” A mondás állítólag Királyhegyi Pál író, újságíró, humoristától származik, aki 1900-ban született, 1981-ben halt meg, lényegében részt vett a XX. század teljes őrületében. 19 évesen Horthy elől nyugatra menekült, dolgozott tengerparti hordárként Olaszországban, később Amerikában volt pincér, liftes fiú, nyúlbőrgyári munkás, banki alkalmazott, újságíró és tán még hajléktalan is. Statisztált, majd forgatókönyveket írt Hollywoodban. Később megfordult Angliában, ahol a Daily Telegraphnál dolgozott, és ahogy önirónikusan fogalmazott: „1944-ben repültem hazafelé, sürgős volt az utam, nehogy lekéssem az auschwitzi gyorsot.” Nem késte le, de a lágert végül túlélte, 1945-ben térhetett haza, attól kezdve humoristaként élt.
Most Szabó Zoltán színész ötletére és szereplésével Királyhegyi Pál: Az első kétszáz évem című könyvéből készít színpadi darabot a DEKK Színház és a Füge közösen.
Játssza: Szabó Zoltán
Látványtervező: Kuthy Ágnes
Rendezőasszisztens: Bordás Katinka
Rendező: Bánki Gergely
Az előadás Királyhegyi Pál örökösének engedélyével jött létre. A szerző jogait a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.
www.hofra.hu
Marius Petipa - Sir Peter Wright - Sir Frederick Ashton / Pjotr Iljics Csajkovszkij CSIPKERÓZSIKA Mesebalett három részben
Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM Dome színpadára! 2026-ban a közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben opera, slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen felejthetetlen keringők is helyet kapnak. Rieu koncertjei nemcsak a magával ragadó zenéjükkel bűvölik el a közönséget, hanem humoros, közvetlen színpadi jelenlétével is. A gyönyörű jelmezek, a lenyűgöző díszletek és a látványos fénytechnikák minden korosztály számára különleges élményt nyújtanak.
vendégelőadás Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar koncert Bemutató a Szegedi Nemzeti Színházban: 2026. június 1.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!