Jegyvásárlás
Összművészeti műfajmámor 1 óra 10 percben, ha nem vagyunk formában.
A Magyar Állami Népi Együttes új előadása tisztelgés egy kivételes életmű előtt: Kallós Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából olyan színpadi utazásra hívjuk a nézőt, amelyben dal, tánc és emlékezet fonódik össze.
Egy asszony, aki szembenéz a világgal. Egy történet Erdély havasai közül, amely végigkísér a szerelmen, a veszteségen, az üzleti sikerig – és tovább.
Babilon királya, a nagy Nebukadnecár, koldusnak öltözve dolgozik azon, hogy megteremtse az igazi jóléti államot. Ekkor angyal száll le Babilonba, hogy közvetítsen valami soha nem hallottat és soha meg nem ismétlődőt: egy leányka formájában elhozza az ég kegyét. A koldusnak öltözött uralkodó nem tudja megérteni, hogy az isteni ajándék miért nem a királyt illeti, és képtelen elfogadni az égi leányka végtelen és feltétel nélküli szeretetét.
Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet. esőnap: június 27. szombat 20:30 óra
Szaszák Zsolt ötlete nyomán
A vendégek: befutott, sármos, negyvenes férfiak. A házigazda: Lady Rosemary, akibe egyetemistaként reménytelenül szerelmesek voltak. De feltámad a remény most, a legszebb férfikorban. Húsz éve várt egyéjszakás kaland az oxfordi kollégisták találkozóján. Hét férfi és egy nő – mindenki egyért, egy mindenki ellen.
Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!