Jegyvásárlás
3+
90 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: kesztyűsbáb, pálcás báb
Gulliver a törpék országában Mesés tánc-show egy felvonásban (50 perc)
Előadják a Sárközi Gyula Társulat és a Madách Táncművészeti Iskola növendékei
zenés mesés boldogságkeresés
A Fellegjárók Társulat produkciója
Bájos figurák lépnek színre, majd egy fordulatos történeten át, végül a jók a győznek, mint a mesékben oly sokszor.
Ebben a mesében benne van minden, amit a magyar népmesékben szeretünk: hazatalálás és megérkezés abba a közösségbe, ami megmenti a lelket a magánytól. Gyermek és felnőtt is magára találhat a humor segítségével, hogy a mese mágiája sokszor valóságosabb a valóságnál.
3+
90 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku
Csukás István, újra az Újszínház színpadán. Ezúttal, talán a legnépszerűbb meséjének színpadi adaptációját mutatjuk be, kicsik és nagyok örömére.
zenés mesejáték óvodásoknak és alsósoknak (5-12 éveseknek)
TáncMese
A Nefelejcs Bábszínház zenés bábelőadása Marék Veronika és Erdélyi Erika meséjéből
Az előadásban öt Álommanó vezet minket egy izgalmas, titkokkal teli térben, ahol minden lépés egy új kaland kezdete. Ám a csapat nem teljes: egyikük eltűnt. A többiek felkerekednek, hogy megtalálják, és visszaadják a szárnyát, a színét és a hangját, amit elveszített. Az utazás során próbák es felismerések formálják őket. Hogy ki segíti az Álommanókat, és hová vezet ez a különös utazás - maradjon titok. Csak az biztos, hogy aki velük tart, többé nem néz ugyanúgy a láthatatlan világra.
Ami a lelkedben él, az akkor is létezik, ha csak te látod.
Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.
Babaróka 3+
100 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku
Ez a mese az ókortól egészen napjainkig jelen van a köztudatban, számos feldolgozás készült belőle. Ez alkalommal táncszínpadon látható a GG Tánc Eger táncművészeivel, Emődi Attila koreográfiájával.
Hamupipőke, mint mindegyik lány, egy igazi hercegnő. Főhősnőnk arra vágyik, hogy egy napon megtalálja a saját hercegét és boldogan élnek, amíg világ a világ. Igen ám, de útközben vannak akadályok, amelyeket rátermettségével, némi segítséggel és egy csipetnyi varázslattal sikerül elhárítania.
Hogy jön egy üvegcipő a képbe, és miként lesz ez a megoldás?
Ebben a mesében is igaz lenne, hogy a jó mindig elnyeri jutalmát?
Kiderül…..
A Szegedi Gyermekszínház növendékei szeretettel várnak minden 6-14 éves gyermeket és persze szüleiket is. Kiváló családi program.
A célja az előadásnak az, hogy a szegedi gyerekek tudjanak arról, hogy itt a városban működik egy csapat ahol színházi előadás nemcsak egy mesés kaland, hanem élő bizonyítéka annak milyen csodákra képesek a gyerekek, ha teret kapnak kibontakozni. A Szegedi Gyermekszínházban fejlődik a szép magyar beszéd, az önbizalom, a szövegértés és a viselkedés kultúra. És közben egy közösség születik ahol MINDENKI fontos!
Musical két felvonásban
Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban!
interaktív népmese bábokkal, sok közös játékkal
Bemutató időpontja: 2026. január 22.
Az előadás időtartama: 50 perc
Mikó Csaba mesejátéka a fantázia témakörét járja körül egy fiú történetén keresztül, akit a többiek kicsúfolnak, kinevetnek, mert másnak, mert furcsának tartják. Mi azonban semmi furcsát nem találunk abban, ha Nemtudomka ágya egyszer csak űrhajóvá válik.
Minden tündér életében elérkezik a pillanat, amikor mágikus varázserejüktől egy kis időre megfosztva, szárnyak nélkül látogatást kell tenniük a Földön. Ahhoz ugyanis, hogy segítő küldetésüket teljesíthessék, meg kell ismerkedniük az emberek világával: a szokásaikkal, ünnepeikkel, illemszabályaikkal, érzéseikkel, játékaikkal.
Pösze egér, Dani kacsa és Berci béka a közönséggel együtt keresik a választ minden ember- és növénypalánta alapvető kérdésére: „Ki vagyok én?” A szünet nélküli, interaktív játékban Csukás István fantáziát megmozgató szövegét, valamint Darvas Ferenc kitűnő zenéjét szólaltatják meg a színészek.
6 éves kortól // 60 perc szünet nélkül.
Császármorzsa király lányát, a finom Csokis Minyont elrabolja a gonosz Vérpuding. A kiszabadítására jelentkező nyalánk vitézek mind megfutamodnak a feladat nehézségei elől. Ekkor jelentkezik a királynál Csücsök, a kis kiflivég. Kalandos útja során találkozik a Rémsütikkel, a Bundáskenyérrel, a Vattacukorral, a Diós kalácsokkal és a bátor Marcipánegérrel.
Balázs Ágnes gyönyörű meséjét szívből ajánljuk hat éves kortól, alsó és felső tagozatos gyermekeknek egyaránt. A darab különlegessége, hogy az író, Balázs Ágnes nemcsak több ismert Andersen történetet mesél el újra, de a híres dán meseíró, Hans Christian Andersen mesekönyvének születéséről is szól, miközben különleges érzékenységgel mutatja be az anderseni lélek szépségeit.
Zenés mesejáték 110 percben
10+
120 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: bunraku, óriásbáb
3–6 éveseknek // 40 perc szünet nélkül.
Marék Veronika népszerű gesztenye-hőseit kísérhetjük el e kalandos, zenés kirándulásra.
mesejáték gyerekeknek
Összpróba és Kultkikötő Produkció
Vonalak, pontok, pattogó foltok, tekeredik, kerek, gurul, lebeg! Nézem, megérintem, ujjammal kísérem. Mozog! Látom! Megbirizgálom! – Fekete és Fehér, kerek és szögletes, ritmus és tánc játéka klasszikus zeneművekkel.
A kontrasztos képek inspirálta előadást 6 hónapos kortól ajánljuk.
Anya, csak még egy mesét… anya, még éhes vagyok… anya, laknak emberek az űrben… de miért? Ismerős? Nem is olyan egyszerű ez az elalvás esténként, annyi kérdés és annyi izgalmas történet foglalkoztatja a gyerekeket, pont mikor már aludni kellene.
4–8 éveseknek // kb. 100 perc, szünet nélkül.
Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.
A Füge Produkció előadása
magyar népmese
Ajánlott korosztály: 3+
Az előadás hossza: 50 perc, egy felvonásban
– családi mesejáték két részben –
11:00 órás kezdés esetén az előadás várható befejezési ideje: 12:55
Iciri- piciri kalandra hívjuk az iciri-piciri nézőket.
Móricz Zsigmond verses meséjéből kerekített élőzenés bábjáték és taktilis érzékelés fejlesztő foglalkozás a legkisebb korosztálynak.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!